Na sziasztooook! Újra itt vagyok, nemsokára jövök bejegyzéssel is! Most csak szólni akartam, hogy létezem még. Holnap vagy ma jövök majd! Pusza! :*

Sziasztok! Most egy picit szünetre megyek, néhány napról van csak szó, ugyanis megyek az én Édesemhez, és csórinál nincs most net, a mobilnetem meg nem  valami jó, és nem is nagyon akarok netezgetni, amíg nála leszek, szóval nem jövök majd ide, deee amíg ő dolgozik, addig én írok majd ám bejegyzéseket, csak annyi, h később fognak ide felkerülni (a word jó barátunk :D). Már várom, hogy ott legyek nála. Majd takarítgatok, meg kaját csinálok neki, mint egy kis háziasszony... És majd tiszta lakás és finom kaja fogja várni a vőlegényemet. Király lesz! 

Jövőhéten valamikor valszeg jönni fogok, addig is legyetek jók! Pusziiii!

Sziasztok! Igen, lecseréltem a kinézetet, mert az előzőt már kicsit untam, meg egyébként is nyár van, kell egy kis szín. A css most nem saját, lusta voltam összehozni egyet, de így meg igazán nem is tetszik, idegesít, hogy csak átalakítottam, szóval valszeg nem sokáig lesz fent, csak most nincs időm átalakítani az egész dizit, mert holnap vizsga XD.

Amúgy meg kurvára magam alatt vagyok. Kiderült, hogy Édesemnek nem lesz nete, plusz a jegyárak (busz) valami iszonyatosan drágák, szóval nem is tudunk olyan sűrűn találkozni, mint szerettünk volna, úgyhogy most mélydepi van. Úgy érzem, hogy megőrülök. Ingerült vagyok, leszarom a vizsgát, csak Rá tudok gondolni. Tudom, hogy mások évekig nem látják egymást, vagy félévente egyszer ,de basszus így kb. két hónapig nem látom, és nekem már ez is évtizedeknek tűnik. Olyan lassan telnek a napok. Nincs mellettem, és imádok itthon lenni, de most valahogy nem bírom... Tényleg nem. Utálom, hogy naponta csak egyszer beszélünk, utálom, hogy hetekig nem fogom látni, utálom, hogy még egy kibaszott webkamerás beszélgetés sem jön össze. Kezdem úgy érezni, hogy lassan ideje kirepülni a fészekből. Imádom a családomat, ők a legjobbak a világon, de itt van Ő, és kettészakad a szívem, ha nem láthatom. Sosem szerettem így senkit, egyetlen pasi sem tudott ilyesmit kiváltani belőlem. Most is fojtogat a sírógörcs. Holnap is csak este tudunk beszélni, pedig szükségem lenne rá egész nap. Elegem van. Nagyon. Holnap temetésre megyek, de már most remegnek a lábaim a gondolattól is, és ő nem tud ott lenni velem. És egyedül leszek, és ez most így nehéz. Komolyan úgy érzem, hogy megszakad a szívem. Hiányzik és aggódom érte, és most én is nehéz helyzetben vagyok (még ezt leszámítva is), és áh, sok ez most nekem.

Tegnap visszakerestem a legelső üziket, amiket facebookon írtunk egymásnak, és olyan jó lett volna kicsit visszautazni az időben, és újra átélni azt az időszakot. Mármint csodálatos volt vele az elmúlt két év, de az első néhány hét nagyon különleges volt, és néha jó lenne ismét érezni azt, amit akkor. Akkor még csak ismerkedtünk, és Ő tüneményes volt, és már akkor imádtam, és az arca kisimult volt, nem volt stresszes, csillogtak a szemei. Imádtam. Most is ugyanolyan édes, csak a mindennapok őt is leharcolják kicsit, és meglátszik rajta, de mindent meg fogok tenni azért, hogy újra olyanok legyünk, mint akkor. 

SZERETLEK!

Hali! Tudom, eltűntem, bocsi, vizsgák... Deee már csak egy van! Volt nemrég egy bejegyzésem, amit töröltem is, szóval ha valaki látta, és azt is látta, hogy már nincs kint, akkor azoknak üzenem, hogy kiborultam, aztán talpraálltam és megyek tovább, már nem volt  aktuális az a bejegyzés, és írtam olyan dolgokat, amiket később megbántam, szóval ezért töröltem. Erről ennyit. 

Ma egy kicsit szomorú, kicsit boldog, kicsit ideges, kicsit nyűgös, kicsit izgatott vagyok, igazából már majdnem egy hete ez a helyzet. Kaptam rossz híreket, kaptam jó híreket, összetörtem, felálltam, küzdöttem, elestem, ismét felálltam. Igen, nagyjából ennyi történt az elmúlt egy hétben. A vizsgákkal jól állok, még egy van, remélem sikerül, és akkor kezdődik a summertime. A párom most elment 3 hónapra, szóval csak hétvégente látjuk egymást, ami kicsit szar, tekintve, hogy össze vagyunk nőve. Igen, és most következik az ömlengés, mert jól esik, mert ki kell adnom magamból, mert cseszettülszerelmesvagyok, mert hisztirohamom van, mert ez az én blogom. Pont. 

Hiányzik a Prüntyőkém (hú, mit fogok én ezért kapni...).  Tudom, nem sok az a 3 hónap, meg minden nap beszélünk, és hetente látom majd, de most hisztis vagyok, nagyon. És egy hétig az is leszek. És már egy hete az vagyok. Wáááá, nem bírom! Ilyenkor mindig érfelvágós hangulatom lesz. 

Annyira odavagyok Érte, hogy az már nem létezik... Nem tudom, ismeritek-e az érzést (remélem nagyon sokan ismeritek), amikor belenézel valaki szemeibe, és elveszel bennük. Tudom, sablonzövegnek hangzik, sokáig én sem értettem, hogy ez mit is akar jelenti, egészen addig, amíg meg nem tapasztaltam. Azok a mélybarna szemek... Olyan szépek! És az a barna haj, amibe mindig beletúrhatok, mert nekem, és csakis nekem megengedi. És nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én azt vettem észre, hogy elég kevés pasinak van igazán jó hátsója, és bakker, Neki tényleg jó tompora van. Hihetetlen. És úgy imádom, amikor jó szorosan magához ölel, meg amikor a combjára hajtom a buksimat filmnézés közben, ő meg sz*rrá puszilgatja az arcomat. És most csak hétvégén láthatom... Ráadásul egyedül kell aludnom, de én már megszoktam, hogy mindig ott szuszog mellettem, meg dumál álmában. Olyan rossz egyedül ébredni reggelente. Az első éjszakámat végig forgolódtam, a végén már kínomban letöltöttem a Sötét ötven árnyalatát, ami még rosszabb, mint az előző, viszont agyzsibbasztásnak tökéletes. Olvasni meg amúgy is szeretek, csak most nem akartam véres-vámpíros cuccokat olvasni. Ja, amúgy Grey elbújhat az én Cukim mögött *.* Tök jó érzés úgy olvasni ezt a szutykot, hogy közben itt van a párom, aki nem egy olyan inkompetens, életképtelen barom, mint C, Grey, akiért nők ezrei (jézusom, és tényleg ezrek) epekednek. Szal Bitch please ;) De majd később írok bővebb véleményt erről a szennyről.

Szóval nagyon szerelmes vagyok, még mindig. És egyre szerelmesebb. Na de most megyek tekerni, aztán majd leszek még talááán. Pusszancs!

Sziasztok! A múltkori kiborulásom óta már kicsit jobban vagyok, bár volt egy-két dolog, ami kiakasztott, de nem baj, igyekszem figyelmen kívül hagyni ezeket a dolgokat több-kevesebb sikerrel. 

A napjaim nagyrészt azzal telnek, hogy 8-9 órákat tanulok, aztán bezuhanok az ágyba... éjszaka meg dumálok :D Már nagyon fáradt vagyok, de tudom, hogy most nem adhatom fel, mert már annyit dolgoztam, hogy muszáj megpróbálnom. Muszáj minden erőmet összeszednem... Nem adhatom fel. Most nem. És nem is fogom, és ha albukom, legalább tudom, hogy én mindent megtettem. Mondjuk kicsit nehéz, ha az ember macskája a füzetein alszik, de hát ez van, inkább a füzeteken üljön, mint a fejemen :D

Ma délután zenét hallgattam, és a lejátszási listámon ott van Avril új dala, és miközben hallgattam, rájöttem arra, hogy bármilyen szar a helyzet, mindenre van megoldás, és sosem szabad feladni, még akkor sem, ha ez tök sablonszövegnek számít. Nem egy embert láttam összeomlani, és jómagam is majdnem feladtam már nem egyszer, de valahogy mindig volt egy kis fénysugár, amit a legsötétebb perceimben is láttam, és bár hajlamos vagyok ezt néha-néha elfelejteni, a szívem mélyén tudom, hogy bármi van, bármilyen kilátástalan helyzetbe is kerüljek, mindig lesz egy pici remény arra, hogy valahogyan kimásszak belőle. Lehet, hogy nem egyik pillanatról a másikra, és lehet, hogy sok küzdelemmel fog járni, de akkor is van remény. És igen, mindig mindenre van megoldás, csak észre kell vennünk az aprócska lehetőségeket is. És nem csak vágyakozni kell arra, hogy változzon a helyzet... fel kell állni, és el kell indulni. És nem szabad megállni. És el kellene szívnom egy cigit...Pont.

Ja amúgy tök cuki, amikor a párom megkérdezi, hogy elolvashatja-e a bejegyzéseimet... Olvassad nyugodtan, Édes! Szeretleeeek!