Közérdekű közlemény: Az ájtatos manók ne olvassák el a bejegyzést, vagy ha mégis elolvassák, és kiakadnak rajta, akkor legyenek szívesek tartsák meg maguknak a véleményüket. Köszönöm!

Kedves Isten!

Nagyon elfáradtam lelkileg. Kicsit megint kezd összedőlni a kis világom, és már kezdek belefáradni abba, hogy nem akarsz pihenőt adni. Őszintén szólva az elmúlt napokban igencsak gyenge lábakon állt a hitem, dühös voltam Rád, mert elfordultál tőlem és a szeretteim egy részétől, és magamra is dühös voltam, amiért voltam olyan hülye, hogy imádkozzak Neked minden áldott este. Úgy éreztem, hogy már arra sem méltatsz, hogy meghallgass, vagy ha mégis hallod, amit mondok, elengeded a füled mellett, és ez kicsit (nagyon) elszomorított.

Azóta persze sikerült valamennyire lehiggadni, bár a hitem továbbra is haldoklik, és baromi furán érzem magam. Nem is tudom, mit érzek. Ürességet? Talán. És miért érzem ezt? Azért, mert eltávolodtam Tőled, és hiányzol? Vagy azért, mert csak próbálok görcsösen ragaszkodni a hitemhez, ami lehet, hogy csak illúzió volt? Lehet egyáltalán múlt időben beszélni róla? Vagy még meg lehet menteni? Lehet, hogy már meg is halt... vagy sosem létezett. Vagy Te most éppen azon vagy, hogy felnyisd a szemem, csak én nem veszem észre, mert elmerültem a sötétségben? Próbálsz egyáltalán megmenteni? Megfogod még valaha a kezem, vagy hagyod, hogy végleg elvesszek a homályban? Vagy el sem engedtél, és csak én vagyok annyira elkeseredve, hogy ezt érzem? Tele vagyok kérdésekkel de választ nem találok. Nem is tudom, hogy fogok-e valaha...

Kezd beférkőzni a sötétség a tudatomba, és ez teljesen elbizonytalanít. Félek. Jól jönne egy picike fény, ami jelzi nekem a helyes irányt. Kérlek, küldj nekem valami jelet, vagy ha küldtél már, és nem vettem észre, akkor valami egyértelműbbet küldj. Valamit. Bármit. Mondd meg, hogy mit kellene tennem, kérlek! Nem akarok így érezni... Emlékszel még a keresztelőm utáni reggelre? Ugye emlékszel? Azt az érzést szeretném visszakapni. És azt az érzést szeretném megosztani a többiekkel is. Kérlek, ne hagyj magamra...  Sajnálom, ha nem voltam elég jó, igyekszem kijavítani a hibáimat. Nem ígérhetem, hogy mintakeresztény leszek, de igyekszem helyesen dönteni és cselekedni, ezt megígérem. Nem szeretnék a sötétben maradni, de Nélküled nem tudok kiszabadulni. 

Tudom, hogy általában bizonytalan vagyok, és sokszor reményvesztetté válok, és ilyenkor még tőled is elzárkózom.

De egy dolgoban biztos vagyok. Hinni akarok Benned, hinni akarok a Mennyben, és hinni akarok abban, hogy ha elmegyünk innen, akkor nem szűnünk meg létezni, hanem hazatérünk, Hozzád. 

Köszönöm, hogy meghallgattál! 

Nagy ölelést küld Neked innen a Földről, a Te suta kisbárányod:

Tündérbagoly