(9) Me and my demons
Na itt a beígért személyes bejegyzés is. Mostanában, pontosabban az elmúlt héten eléggé magam alatt voltam. A suliban van némi gondom egy gerinctelen féreggel, aki nem mellesleg egy tanár, és folyamatosan szívatja a népet, mert neki jól esik. És sokáig gyűlöltem, és egy rossz embernek tartottam, de ez most változott. Most sem szeretem, de már csak szánni tudom. Sajnálom, hogy vannak olyan emberek, akik csak ennyit képesek felmutatni, és még ez sem dicséretre méltó. Ő egy utolsó kis köcsög, akinek ez a legnagyobb boldogsága, és ez szomorú. Éppen ezért kértem Istent, hogy terelgesse kicsit, hátha sikerül neki. Ez persze nem azt jelenti, hogy feladtam a küzdelmet ellene, mert nem adom fel! A csatát megnyerhette, de a háborút én akarom nyerni. És itt kerülnek a képbe a démonaim. És mielőtt bárki is elkezdene kombinálni, itt nem a horrorfilmes, fekete szemű démonokra gondolok.
Asszem a Vasember 3. részében hagzik el az a mondat, hogy a démonjainkat mi magunk teremtjük. Elkezdtem agyalni ezen a mondaton, és rájöttem arra, hogy igaz. Az összes démon, ami éppen azon van, hogy felemésszen, én teremtettem saját magam ellen. Nem mások tehetnek a létezésükrül, hanem én. Én vagyok az, aki engedte, hogy megszülessenek, és valószínűleg az is én vagyok, aki el tudja őket pusztítani (csak nem tudom, hogyan mert hát elég szívósak). És egészen tegnap reggelig úgy gondoltam, hogy meg kell tőlük szabadulnom. Aztán reggel, ahogy buszoztam haza, rájöttem arra, hogy ha már ennyit ártottak nekem, most az egyszer segíthetnének is. Megteremtem a saját démonomat, és magam mellé állítom. Nem fogom hagyni, hogy tönkretegyen, inkább vele együtt küzdök majd a kis köcsög ellen. Tudom, ez nem túl keresztényi hozzáállás, de vannak olyan helyzetek, amik kikényszerítik az emberből azt, hogy egy kicsit maga is démonná váljon. Tanulni fogok, nagyon keményen, és most az egyszer nem halálra rémülten fogok bemenni a terembe, hanem magabiztosan, mert ott lesz mögöttem valalmi, ami erősebb ennél a gyökérnél. Nem mondom, hogy nem félek, de muszáj megpróbálnom, nincs más választásom. Szóval ja, harcolni fogok.
Update: A másik témát, amiről írtam, inkább egy privát bejegyzésbe tettem. Ne haragudjatok, de egyelőre nem akarom megosztani másokkal a dolgot.
|
Elolvasván eszembe jutott valami. Azt hiszem muszály ide írnom.
Egyszer votl, hol nem volt, volt egyszer egy lány. Mindneki kibaszottul átverte és hülyének nézte, aztán jött az a bizonyos bumm... Utána találkozták vele. Szokták mondani, hogy ezer arcom van.
A múltkor a volt exemmel ugyanis állatoknak vettünk kaját és ez még összeköt minket, akár tetszik akár nem másoknak, összefutottunk Tomával, és azt az arcom... azt hiszem ismered...
A volt párom annyit mondott: A LinkinLady akit megsimertem...
Ki tudja miért lehet tudat alatt, de aznap valamiért feketére festettem be a szemem és a hajam úgy hordtam mint azóta is majdnem mindennapő. Egy nagy gömböcbe a vége pedig lógva.
Szóval, ha az kell, hogy démonaid legyenek, hidd el én melléjük állok és követlek szavakkal és gondolatokkal bárhova. Mert én vagyok az egyik fő démon... legalább is a sötét énem. És hazsnáld nyugodtan ha kell. Vedd kérésnek.